NDC API vagy GDS: mi változott valójában azoknak, akik integrálják

A jegy rendben volt. Az ár rendben volt. Az ügyfél mégis panaszt nyitott, mert a viteldíj, amelyet az önök oldalán vett, nem tartalmazott feladott poggyászt, miközben ugyanaz a járat a légitársaság saját honlapján, közel ugyanannyiért, tartalmazott. Az önök keresése a GDS-viteldíjat adta vissza. A légitársaság oldala a saját NDC-csomagját árulta. A csapatban senki nem hibázott, a jegy mégis valaki asztalán landolt.
Ez az NDC API vagy GDS kérdés gyakorlati formája. Ritkán szól XML-sémákról. Arról szól, hogy a légitársaság polcának melyik változatát látja az ügyfél, és mit tudnak még tenni érte azután, hogy fizetett.
Ez az írás annak a fejlesztőnek vagy műszaki vezetőnek szól, akinek disztribúciós utat kell választania — vagy örökölnie — a repülőjegyekhez. Ha még soha nem integráltak repülőjegy-API-t, olvassák el előbb, mit jelent valójában egy repülőjegy-foglalási API-integráció; a keresés, árazás, foglalás, jegykiállítás sorrendet alább adottnak vesszük.
Három út ugyanahhoz az üléshez
A légitársasági tartalom ma három úton jut el egy foglalási platformra, és a legtöbb összehasonlítás kettőre vonja össze őket. Az aggregátoron át érkező NDC és a közvetlenül a légitársaságtól érkező NDC közti különbség többet számít a kódbázisnak, mint az NDC és a GDS közti különbség.
| Klasszikus GDS-tartalom | NDC aggregátoron vagy GDS-en át | Közvetlen NDC-kapcsolat egy légitársasághoz | |
|---|---|---|---|
| Ki építi az árat | Bejelentett viteldíjak, amelyeket a GDS rak össze | A légitársaság, egy normalizáló rétegen át | A légitársaság, a szabvány saját változatában |
| Mit ad egy integráció | Több száz légitársaság egy üzenetformátumban | Több NDC-légitársaság egy séma mögött | Egy légitársaság |
| Csomagok, branded fares, ancillaries | Részben; légitársaságonként és a bejelentés módja szerint változik | Általában gazdagabb, néha az aggregátor lelapítja | Minden, amit a légitársaság közzétenni kíván |
| Kiszolgálás foglalás után | Érett, egységes, évtizedes eszköztár | Olyan jó, mint a mögötte álló leggyengébb légitársaság | Pontosan az, amit az adott légitársaság megvalósított, semmi több |
| Jegykiállítás és elszámolás | Jegy az önök vagy a konszolidátoruk plate-jén | Az aggregátor modelljétől függ | Megrendelés a légitársaságnál; a legtöbb piacon továbbra is a szokásos ügynöki csatornákon elszámolva |
| Egy új légitársaság költsége | Közel nulla | Alacsony, ha az aggregátornál már megvan | Egy új projekt |
Egy sorral vitatkozhatnak — a kiszolgálás sora az, amelyen mindenki vitatkozik —, és a saját légitársaságaik esetében kell is. A táblázat kiindulópont, nem ítélet.
Mit változtatott meg valójában az NDC
Az NDC előtt a légitársaság viteldíjakat jelentett be, és a GDS ezekből építette fel az útvonal árát. A légitársaság nem tudta, ki kérdez, és mit vásárolna még. Az NDC ezt megfordítja. Önök vásárlási kérést küldenek a légitársaságnak (közvetlenül vagy valakin keresztül), a légitársaság erre a kérésre összeállított ajánlatokat ad vissza, és amikor az ügyfél vásárol, önök elfogadnak egy ajánlatot, a légitársaság pedig megrendelést hoz létre.
Az integrátor számára ebből három dolog következik. Az ajánlatoknak saját lejáratuk van, így az ár rövid életű objektum, nem pedig lekérdezés, amelyet gyorsítótárazni lehet. Az ancillaries — ülések, poggyász, étkezés, rugalmasság — az ajánlaton belül érkeznek, ahelyett hogy a PNR létrejötte után csavaroznák rá őket. És a légitársaság különböző kérdezőknek különböző árat adhat, ami az egész gyakorlat kereskedelmi lényege.
Amit nem változtatott meg: továbbra is kell valaki jegykiállítási jogosultsággal, továbbra is egyeztetni kell a fizetéseket, és a szabvány egy nyelvjárásokkal teli szabvány. Két légitársaság ugyanazon a sémaverzión eltérhet abban, mely mezők kötelezők, hogyan fejezik ki a gyermekutast, vagy hogy az üléstérkép külön hívás-e. Számoljanak légitársaságonkénti adapterekkel akkor is, ha a dokumentáció szerint közös a specifikáció.
A tartalmi különbségek, amelyek support-jegyként térnek vissza
Senki nem nyit jegyet azzal, hogy „a disztribúciós stratégiájuk vegyes”. Ezeket nyitják:
- „A légitársaság honlapja olcsóbb.” Gyakran igaz. Egyes légitársaságok a legjobb viteldíjaikat vagy csomagjaikat a GDS-en kívül, csak NDC-n tartják, és néhányan felárat számítanak fel a régebbi csatornán érkező foglalásokra.
- „Eltűnt a poggyászom.” Az ügyfél egy GDS-viteldíjat és egy NDC-csomagot hasonlított össze, amelyeknek a képernyőn ugyanaz volt a neve, de más a tartalma. Ha a találati kártya nem mutatja a poggyászt viteldíjanként, hallani fognak róla.
- „Két árat láttam ugyanarra a járatra.” Ugyanazt a járatot két úton kapják, és mindkettőt megjelenítik. Az utak közti deduplikációhoz szabály kell arról, melyik nyer, nem csak egy kulcs az egyeztetéshez.
- „Megváltozott az ár, amikor a foglalásra kattintottam.” Egy NDC-ajánlat lejárt a keresés és a foglalás között, vagy egy GDS-viteldíjat újraáraztak. Akárhogy is, az ügyfél egy dolgot lát.
- „Nem tudok ülést választani.” Az üléstérkép az egyik csatornában létezik, a másikban nem, vagy fizetős ancillary, amelyet csak az NDC-ajánlat tesz közzé.
Mindegyik adatprobléma, ügyfélproblémának öltöztetve. A megoldás általában abban van, hogyan normalizálják a viteldíjakat a saját modelljükbe, nem abban, melyik utat választották.
A foglalás után fáj még mindig az NDC
A keresés és a foglalás kapja az összes figyelmet az NDC-bevezetéseknél, mert ott érvel a légitársaság: gazdagabb tartalom, jobb ajánlatok, több konverzió. A kiszolgálás az, amivel az integrátorok a következő évüket töltik.
Klasszikus GDS-tartalommal a foglalás utáni eszköztár régi és egységes. A menetrendváltozás egy sorba érkezik. Az ügynök újrakiállíthatja, cserélheti vagy visszatérítheti a jegyet olyan parancsokkal, amelyeket minden jegykiállító pult évek óta ismer, a back office pedig a szokásos elszámolási jelentéseken keresztül egyeztetheti. Csúnya, de kiszámítható.
NDC-vel ezek mindegyike olyan művelet, amelyet a légitársaságnak kell megvalósítania az API-jában, és sokan előbb az értékesítést valósították meg. A gyakorlatban ez azt jelenti:
Az önkéntes módosítások egyes viteldíjcsaládoknál támogatottak lehetnek, másoknál nem, így az ügyfélfelület „járat módosítása” gombjának megrendelésenként tudnia kell, elfogadja-e a légitársaság a kérést — és emberhez kell irányítania, ha nem.
A nem önkéntes változások — a légitársaság áttette az ügyfél járatát — érkezhetnek értesítésként, amelyre fel kell iratkozni, olyan változásként, amelyet csak a megrendelés következő lekérésekor fedeznek fel, vagy sehogy. Ha a platform szerint a foglalás egy sor, amelyet egyszer írnak és soha nem olvasnak újra, el fog sodródni a légitársaság igazságától.
A visszatérítés lehet egyetlen hívás, többlépcsős ajánlat-majd-megerősítés, vagy e-mail a légitársaság ügynöki ügyfélszolgálatának. A pénzügyi csapat hamarabb tudja meg, melyik, mint a fejlesztők.
A vegyes útvonalak mindezt rontják. Egy utazás, amelyben az egyik légitársaság NDC-n, a másik GDS-tartalmon van, két megrendelés két kiszolgálási modellel, az ügyfélnek egy foglalásként eladva.
Egyik sem ok arra, hogy kerüljék az NDC-t. Arra ok, hogy a foglalási rekordot az első naptól a „lekérés és egyeztetés” köré tervezzék, és a kiszolgálást légitársaságonként határolják le, mielőtt az adott légitársaság forgalmát átkapcsolják.
Mibe kerül a rossz út
A drága hibák itt nem technikaiak. Válasszanak csak GDS-t egy olyan piacra, amelynek fő légitársaságai a legjobb tartalmukat NDC-re vitték, és az áraik veszítenek a légitársaság saját oldalával szemben azokon az útvonalakon, amelyeket az ügyfeleik a legtöbbet keresnek — árrésprobléma, amelyet marketingproblémaként fognak félreolvasni. Válasszanak közvetlen NDC-t egy olyan légitársasághoz, amelynek kiszolgálási API-ja vékony, és az üzemeltetési csapat minden módosítást és visszatérítést kézzel nyel le, pont akkor, amikor az ügyfelek a legkevésbé türelmesek. Válasszanak aggregátort anélkül, hogy ellenőriznék, mit lapít le, és olyan NDC-tartalomért fizetnek, amelyet valójában nem tudnak megjeleníteni.
És a későbbi váltás sem ingyenes. A foglalási rekordok, a deduplikációs szabályok és a kiszolgálási képernyők mind csendben azt az utat kódolják, amellyel indultak.
Miért fut a legtöbb platform vegyesen
Mert a választás légitársaságonként és piaconként történik, nem platformonként. A legtöbb repülőjegy-értékesítőnek ésszerű alapbeállítás a széles GDS- vagy aggregátor-lefedettség, NDC ott, ahol egy légitársaság tartalma egyértelműen eltér, vagy egy felár versenyképtelenné teszi a régebbi csatornát, és közvetlen kapcsolat csak ott, ahol a volumen indokol egy saját maguk által karbantartott adaptert.
Mielőtt utat vagy légitársaságot adnak hozzá, ellenőrizzék:
- Mely viteldíjakat és csomagokat mutatja ez az út, amelyeket a többi nem, azokon az útvonalakon, amelyeket az ügyfeleik valóban keresnek?
- Tudnak-e rajta módosítani, lemondani és visszatéríteni, az értékesítendő viteldíjcsaládoknál — tesztelve, nem a dokumentációból olvasva?
- Hogyan érik el önöket a menetrendváltozások, és mi történik a rendszerükben, amikor megérkeznek?
- Amikor ugyanaz a járat két úton érkezik, melyik nyer, és miért?
- Kinél van a jegykiállítási jogosultság, és ki nyeli le az ADM-et, ha valami elromlik?
Ha szolgáltatókat hasonlítanak össze, nem utakat, a travel API-k értékelési keretrendszere bemutatja, hogyan teszteljék a hibaágakat a boldog ágak helyett. És ha inkább egy repülőjegy-API-t integrálnának, mint három utat tartanának karban maguk, a repülőjegy- és szállás-API-k beszélgetéssel kezdődnek, nem önkiszolgáló kulccsal — és ez a megfelelő hely megkérdezni, ezek közül mely utak állnak mögöttük, és hogyan működik a kiszolgálás azoknál a légitársaságoknál, amelyek önöknek számítanak.